600 millió a pártoknak
Fidesz-KDNP: egymilliós támogatás egyéni jelölteknek
Átalakítják a választásikampány-finanszírozás rendszerét a kormánypártok: a tervekik szerint az egyéni jelöltek egymillió forint állami támogatásra lesznek jogosultak, a pártok pedig legfeljebb csaknem 600 millióra.
2013.05.18 13:39MTI
A terv részleteit a KDNP-s Rétvári Bence ismertette szombaton a fővárosban, sajtótájékoztatón, kifejtve: az állam az egyéni képviselőjelölteknek és a listát állító pártoknak is biztosít támogatást, mégpedig úgy, hogy a választókerületi jelöltek egymillió forintos költségvetési támogatásra lesznek jogosultak az államkincstártól egy kártya formájában, amelyről készpénzt nem vehetnek majd fel.
Az a párt pedig, amely minden választókerületben állít jelöltet, maximum csaknem 600 millió forintot kaphat. A kiadásokkal szigorúan el kell majd számolni. A politikus példaként említette, hogy aki nem kapta meg a szavazatok legalább két százalékát, annak kamatostul vissza kell fizetnie a felvett állami támogatást.
Változnak az adományelfogadási szabályok is, amelyek értelmében más államtól, belföldi és külföldi jogi személytől, külföldi természetes személytől és névtelen adományozótól nem lehet támogatást elfogadni. A politikus véleménye szerint az új rendszerrel tisztább, átláthatóbb és olcsóbb lesz a kampányfinanszírozás.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: a mutyi ott van, ahol az MSZP központja van
- Mesterházy: intézményesítette a korrupciót a Fidesz
- A Fidesz somogyi elnöke a P.-Laborc ügyben válaszokat vár
- A Fidesz szerint nem jó a fiataloknak a szocialisták gazdaságpolitikája
- Fidesz: "kiszabadult a Hajdú-Bét szelleme a palackból"
- Nézőpont: továbbra is vezet a Fidesz
- Az MSZP szerint Hoppál jobban tenné, ha csendben maradna
- A strasbourgi ítélet, a Fidesz-szóvivő, a társadalom és a pénzlenyúlás
- A Fidesz érdemi segítséget ígér a leghátrányosabb kistérségeknek
- Fidesz: maffiabaloldal, amely az alvilággal paktált le egy választás elcsalásáért
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06