Kereskedői múlt nélkül
MSZP: fideszes - könyvtáros - családtag nyithat két trafikot is Tatabányán
"Nem tudjuk véletlennek tekinteni azt, hogy több száz pályázó közül a fideszes politikusok vagy családtagjaik kaptak lehetőséget trafikot nyitni".
2013.04.29 12:55MTITatabányán a képviselő-testület fideszes frakcióvezetőjének lánya négy trafik pályázatát nyerte el kereskedői múlt nélkül, a helyi kulturális központ ügyvezetőjének eddig könyvtárosként dolgozó felesége pedig két üzletet nyithat - közölte az MSZP Komárom megyei elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
Lukács Zoltán, aki a párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese is, elmondta, "nem tudjuk véletlennek tekinteni azt, hogy több száz pályázó közül a fideszes politikusok vagy családtagjaik kaptak lehetőséget trafikot nyitni". Kijelentette, ha igaznak bizonyul, hogy pártfórumokon döntöttek a pályázatokról, akkor az MSZP a legfőbb ügyészhez fordul, mert az ügy vezető politikusokat érintő bűncselekmény.
Úgy fogalmazott, a trafikügyben Tatabányán is látszik a "Fidesz ujjlenyomata".
Hozzátette: a településen 300 helyett két hónap múlva már csak 36 üzletben lehet cigarettát venni, az üzleteket összesen 18 tulajdonos birtokolja.
Lukács Zoltán szerint a dohánytermékek forgalma Tatabányán hatmilliárd forint egy évben, így egy üzletre évente 17 millió forint forgalom esik, ha a parlament elfogadja Lázár János államtitkárnak az árrést négyről tíz százalékra emelő javaslatát.
A politikus számítása szerint a tatabányai képviselő-testület fideszes frakcióvezetőjének családja közel hetvenmillió forintos garantált haszonhoz juthat, ha a törvény megszületik. Az eddig könyvtárosként dolgozó, a Vértes Agora kulturális központ ügyvezetőjének felesége is 34 millió forintos haszonra számíthat, ami körülbelül 30 évi bére - mondta Lukács Zoltán, majd hozzátette, hogy kereskedelmi lehetőséget kapott az oroszlányi fideszes alpolgármester és egy dorogi fideszes képviselő édesanyja is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:02 Kockacukor nagyságú jégkockákkal söpört végig a vihar Szécsényben
- 22:56 Súlyos baleset történt Észak-korea legnagyobb hadihajójának vízre bocsátásakor
- 20:53 Lövöldözés a Zsidó Múzeum előtt Washingtonban - két izraeli nagykövetségi alkalmazott meghalt
- 18:45 Az EU 5,5 millió eurós vészsegélyt nyújt az amerikai Radio Free Europe/Radio Liberty médiumnak
- 16:40 Tragédia Gödöllőn: 12 éves kislány vetett véget életének - a zaklatás gyanúja is felmerült
- 14:36 Tudósok felfedezték a zsírégetés legfőbb kulcsát az emberi sejtekben
- 12:33 460 millió év alatt őshalak páncéljából fejlődtek ki a fogaink
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06