Megalapozottan gyanúsítható
Elfogták Király Tamás feltételezett gyilkosát
Elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy vasárnap hajnalban a lakásában megölte Király Tamás divattervezőt.
2013.04.10 08:03MTI
Szerda reggel háromnegyed hét körül Ózd Farkaslyuk nevű településrészen elfogták azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 7-én hajnalban Budapesten, a VIII. kerületi Baross utcai lakásában megölt egy 60 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.
A rendőrség kedden azt közölte, hogy egy 39 éves budapesti férfit gyanúsít Király Tamás divattervező meggyilkolásával. L. József arcképét a honlapján kedden tette közzé a BRFK. A rendőrség honlapján vasárnap megjelent közlemény szerint - amely akkor sem nevesítette Király Tamást - a 60 éves férfit otthonában olyan súlyosan bántalmazták vasárnap hajnalban, hogy a helyszínen meghalt. Király Tamás avantgárd divattervező az 1980-as években kezdte karrierjét.
A Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált róla. Legutóbb március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten, az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt dolgozott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek játszanak.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 Kibervédelmi intézet: idén csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés
- 1:30 Világhírű régészeti lelőhelyet kapott ajándékba a Magyar Nemzeti Múzeum
- 0:30 A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint
- 23:30 Netrisk: nőtt a kötelező biztosítást váltók száma, átlagosan 13 ezer forintot takarítottak meg
- 22:30 Magyar világbajnoki cím akrobatikus rock and rollban
- 21:30 Tavaly mintegy 1,5 millió árucikket foglaltak le szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt
- 20:48 Megnyitották Bukarest autópálya-körgyűrűjének első elkészült szakaszát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06