Még Antalnak rendelték a luxusjárgányt
Ki ülhet be a volt BKV-vezér meseautójába?
Most sajnálhatja igazán a BKV volt vezérigazgatója, hogy márciusban megvált tisztétől, hiszen nem régiben gördült be a BKV Akácfa utcai központjába az Antal Attilának rendelt luxusautó - írta a Magyar Hírlap.
2008.06.19 06:56Magyar HírlapAz extrákkal felszerelt, 3 ezer köbcentis Volkswagen Passatban bőrrel borított sportülések, climatronic légkondicionáló, billenő napfénytető és két lapmonitor is gondoskodik a komfortos utazásról. A hasonló gépkocsik alapára 14 millió forint, felszereltségtől függően azonban meghaladhatja a húsz millió forintot is.
A lap úgy tudja, a grafitszínű meseautó heteken át hiába várt gazdájára, a vállalat egyik döntéshozója sem mert beleülni. Végül Tótfalusi György, a BKV igazgatótanácsának szabaddemokrata elnöke vehette birtokba.
A Magyar Hírlap információi szerint a Passat csak előszerel lehet a Volkswagen budapesti térhódításainak, a közlekedési vállalat Renault flottájának cseréjét fontolgatja, és típusváltást készítenek elő a főváros többi cégénél is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


