Egy vívóverseny közben repedt meg
Befejezték a tapolcai sportcsarnok tetőszerkezetének javítását
Befejezték a tapolcai sportcsarnok tetőszerkezetének javítását, a helyreállítás ötvenmillió forintba került - közölte az önkormányzat pénteken.
2013.02.15 09:40MTIA rendezvénycsarnok tartószerkezete tavaly februárban egy vívóverseny közben repedt meg, a munkálatokat a közbeszerzésen nyertes gyomaendrődi Gyefa Kft. idén januárban kezdte meg.
A közlemény szerint a sportcsarnok műszaki átadása megtörtént, így tavasszal minden tapolcai csapatsportágban hazai mérkőzéseket játszhatnak a csarnokban. A város és a csarnok vezetése a helyreállítás tervezőjével és a kivitelezőjével bejárta a helyszínt és a munkálatokat befejezettnek nyilvánította.
Hozzátették: a helyreállítás-javítás ötvenmillió forintos költségét a város állta, de mivel az önkormányzat nem felelős a kialakult helyzetért, igyekeznek megegyezni az eredeti tervezővel és kivitelezővel, hogy ennek az összegnek a jó részét vállalják át. Ha nem sikerül megnyugtató eredménnyel lezárni a tárgyalásokat, akkor bírósághoz fordul a város.
Az önkormányzat kitért arra, hogy a javítás során rögzítő csavarokkal erősítettek meg minden gerendát, majd összehúzatták a sérült tartóelemet, végül fémszerkezettel látták el az összes áthidalót.
Ez a megoldás tehermentesíti az eredeti fagerendázatot, esztétikus és a csarnokot eredeti funkciójának betöltésében sem gátolja - írták.
A közleményben felidézték: tavaly februárban egy nemzetközi párbajtőrverseny közben hallható reccsenéssel elrepedt a sportcsarnok egyik, a tetőszerkezetet tartó fagerendája. A versenyt beszüntették és a helyszínre érkező hatóságok bevonásával megkezdték a csarnok biztonságossá tételét, a további károk elhárítását. Életveszély nem volt és az épület állékonyságát sem fenyegette veszély.
A város vezetése azonnal megkezdte szakértők és hatóságok bevonásával az ügy lehetséges megoldásainak vizsgálatát; független statikai szakértők elemezték az anyagszerkezetet, a ragasztást, a tervezést és a kivitelezést. A szakvélemények között volt olyan, amely a tető bontását vagy a sérült elem megerősítését javasolta. A város vezetése végül a megrepedt faszerkezet javítása és valamennyi tartóelem megerősítése mellett döntött - közölte az önkormányzat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


