Felére csökkent az állami támogatás
Tízszázalékos leépítés a Nyíregyházi Főiskolán
Minden tizedik dolgozóját elbocsátja a Nyíregyházi Főiskola.
2013.02.15 07:59MTIAz eduline.hu portál ismerteti: az intézmény állami támogatása öt év alatt felére csökkent, ezért a létszámleépítés mellett további takarékossági intézkedésekre kényszerülnek: a kevés jelentkezőt vonzó szakok közül többet már az idei felvételin sem hirdettek meg, a szerkezeti átalakításokról pedig a tanév végéig döntenek.
Hetven alkalmazottat küld el 2013-ban a Nyíregyházi Főiskola, a létszámleépítésről már döntött a szenátus. "2008 óta 3,4 milliárd forinttal, vagyis 57 százalékkal csökkent az állami támogatás. 2009-ben például 661,3 millió forintot zároltak, majd vontak el, a 2012-es állami támogatásnál 2013-ban várhatóan 1,2 milliárddal kap kevesebbet a főiskola" - mondta az eduline-nak Jánosi Zoltán rektor.
A nyíregyházi intézmény nem először kényszerül elbocsátásokra: 2008 és 2012 között az alkalmazottak ötödét küldték el, az újabb létszámleépítésről decemberben döntött a szenátus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


