Hiába szerettek volna Audiba ülni
Autókat nem vehet a TEK, csak rendvédelmi eszközöket
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár jóváhagyta a rendvédelmi szempontból fontos eszközök beszerzését a Terrorelhárítási Központnak (TEK), a gépjárművek beszerzéséhez azonban nem járult hozzá.
2013.02.13 20:10MTIEzt Lázár János államtitkár közölte szerda délután az MTI megkeresésére, azután, hogy Hajdu János, a TEK főigazgatója reggel személyesen egyeztetett Lázár Jánossal a beszerzési kérelemben szereplő eszközökről, és azt kérte az államtitkártól, vizsgálja meg ismét a központ eszközbeszerzési kérelmét.
A hvg.hu az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői üléséről azt írta, közbeszerzés nélküli vásárlásokat engedélyezett a bizottság a TEK-nek, így 728 millió forintból 92 darab nagyteljesítményű autót, egyebek mellett A7-es Audikat vennének. A Belügyminisztérium a beszerzés szükségességét azzal indokolta, hogy az operatív akciók, illetve egyes védett - magyar és külföldi - személyek biztonságának szavatolása csak az új gépjárműparkkal lehetséges. A portál emlékeztet, hogy a TEK két évvel ezelőtt listaáron 15 millió és 40 millió forint közötti értékű Audi Q7-eseket vásárolt a bűnözők üldözéséhez.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden az MTI-nek azt mondta, nem járultak hozzá az autóbeszerzéséhez, valamint felülvizsgálja a további tételek - ruházat vagy mobiltelefon - beszerzését.
A TEK szerdai közleményében azzal indokolta a beszerzések szükségességét, hogy január elsejétől a szervezet létszáma több mint 200 fővel bővült, a meglévő kilenc bevetési egység mellé öt új, vidéki műveleti osztály csatlakozott. A tervezett beszerzésekkel a rendőrség szervezetéből átkerülő új állomány részére ugyanazokat a felszereléseket és feltételeket lehet biztosítani, amelyeket a már meglévő egységek használnak - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


