Érdemi intézkedéseket sürget
A Vasas szakszervezet szolidáris a közmunkásokkal
A Vasas Szakszervezeti Szövetség szolidáris a közmunkásokkal, a Budapest felé gyalogló éhségmenet résztvevőivel és kiáll érdekeikért; egyben érdemi intézkedéseket sürget a közmunkások kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében.
2013.02.08 16:32MTIAz érdekképviseleti vezető szerint akik közmunkára kényszerülnek, a stabil munkahelyet már régen nem ismerő emberek, "ki vannak szolgáltatva az önkormányzatok és más hatóságok gyakran elutasító magatartásának vagy szűkös lehetőségeinek, és így a segély feltételéül szabott munkavégzés is alig teljesíthető."
Amennyiben mégis sikerülne munkát kapniuk - akár rövid időre is - tovább nehezíti megélhetési problémájukat a kötelező heti bérkifizetés rendszere - tette hozzá. Megjegyezte: erősen diszkriminatívnak tartják a minimálbérnél kisebb kötelező közfoglalkoztatási bérminimumot, amely a tavalyi nettó 47 000 forintról 49 000 forintra emelkedett.
A szakszervezeti vezető szerint súlyos probléma a közmunkások számára az átlagosnál alacsonyabb összegben meghatározott betegszabadság és táppénz mértéke is.
Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés országos elnöke azt mondta: a kormány a közmunkaprogrammal kívánja növelni a foglalkoztatást 2013-ban is, és csökkenteni a szociális segélyért sorban állók számát, ami szerinte támogatható, jó cél lenne akkor, ha meg lehetne élni, el lehetne tartani családokat a közmunkáért kapott pénzből, és csak "átmeneti" foglakoztatási megoldást jelentene.
Hozzátette azonban, hogy a tartós munkanélküliségből vagy a közmunkás foglalkoztatásból szinte lehetetlen a visszatérés a munkaerőpiacra, mert munkahelyek alig teremtődnek, sőt továbbiak megszűnésével is számolni kell.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06