Egy év késéssel
Megkezdődhet végre a gyöngyösi kórház fejlesztése
Egy éves késéssel megkezdődhet a gyöngyösi Bugát Pál Kórház egymilliárd forint értékű fejlesztése, miután a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megszüntette az intézmény pályázatával kapcsolatos szabálytalansági eljárást.
2013.02.01 12:11MTIA kórház működtetését átveheti a GYEMSZI - tájékoztatta a város önkormányzatának médiareferense, Juhász Mariann pénteken az MTI-t. Felidézte: az NFÜ közérdekű bejelentés alapján, tavaly februárban indított eljárást a Medical Investments Zrt. által működtetett intézmény pályázatával kapcsolatban, amelyet épületbővítés, illetve a betegellátás minőségének javítása érdekében nyújtott be az Új Széchenyi Terv keretében.
A kórház vezetése mindvégig hamisnak minősítette a vádakat. Most kiderült, hogy a kórház valóban nem vétett a szabályok ellen - tette hozzá.
Elmondta: a vizsgálat lezárásával egy időben a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) kifejezte szándékát arra vonatkozóan, hogy átveszi a gyöngyösi kórház működtetését. Az intézmény állami fenntartásba kerülésével minden akadály elhárult a Bugát Pál Kórházban tervezett, egymilliárd forintot meghaladó új épületszárny megépítése elől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


