Nagyobb nyilvánosságot kaphatnak a szerződések
További antikorrupciós vállalásokat tervez a kormány
A kormány további önkéntes antikorrupciós vállalások megfogalmazását tervezi a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) tagjaként, aminek eredményeként például nagyobb nyilvánosságot kaphatnak a költségvetési adatok, valamint a közpénzek felhasználásával kötött szerződések.
2013.01.23 11:09MTIA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága emlékeztetett arra: a kabinet tavaly döntött a szervezethez csatlakozásról, hogy átláthatóbbá tehessék közigazgatást, ami a nemzetközi tapasztalatok szerint - az állampolgári elégedettség mellett - a gazdasági és társadalmi versenyképesség növekedésével is jár.
A tájékoztatás alapján a KIM civil szervezetek javaslatai alapján elkészítette a kormány leendő vállalásait tartalmazó akciótervet, amelyet a kabinet társadalmi egyeztetést követően tárgyal majd. A dokumentum elfogadása esetén Magyarország javítaná a költségvetési adatok nyilvánosságát és a közbeszerzési adatok kereshetőségét, továbbá erősítené a köztulajdon hasznosítására, valamint a közpénzek felhasználásával kötött szerződések nyilvánosságát.
Emellett integritásirányítási rendszert vezetnének be a közszférában, amivel például megteremtenék a bejelentők védelmének intézményrendszerét, továbbá biztosítanák a kormány által megtárgyalandó előterjesztések, miniszteri rendelettervezetek korrupciós kockázati elemzését, a kormányzattól független hivatásrendi köztestületek pedig elkészítenék a kormánytisztviselők és a rendvédelmi állomány hivatásetikai kódexét.
Magyarország a fentieken túl vállalná, hogy terjeszti a korrupció megelőzésével kapcsolatos ismereteket, így például az állampolgárok és a civil szervezetek bevonására építő, célcsoportonként differenciált antikorrupciós kampányt indít. A Nyílt Kormányzati Együttműködés egy 2011-ben indult nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja az átláthatóbb állami működés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


