A kormány módosítja a Molnár-féle törvényt
Az OEP egységes nemzeti kockázatközösségen alapuló biztosítóként működne
Már 2009-ben működhet az új biztosítási rendszer, amely egyre inkább a minőségi gyógyítást nyújtó szolgáltatóhoz juttatna közpénzt, függetlenül attól, ki a tulajdonos.
2008.06.16 07:27Népszabadság OnlineNem mond le a biztosítási rendszer átalakításáról a szocialista kormány - nyilatkozta a lapnak Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. A vezető szocialista egészségpolitikus szerint nem kerülhet sor további forrás kivonásra az ágazatból, de továbbra is éles küzdelem vár a közfinanszírozásból élő intézményekre.
A hónap végén nyilvánosságra kerülő tervek szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) erős, egységes nemzeti kockázatközösségen alapuló biztosítóként működne, amelynek egyes feladatai regionális szervezetekhez kerülnének. A kormányzat várhatóan módosítja majd a Molnár-féle kapacitástörvényt - egyebek mellett - azért, hogy meghatározza majd azt, mit kell tudnia a gyógyítási palettából a súlyponti kórháznak.
Kökény Mihály szerint először a volt koalíciós partnerrel érdemes tárgyalni a kormány szándékairól, de a többi parlamenti párttal is jó lenne asztalhoz ülni - írta a Népszabadság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06