Megcsókolta a piros-fehér-zöld követ
Fotó! Gyurcsány Ferenc a csúcson!
Magyarország miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc sikeresen teljesítette a 11. Gatorade Kékes Csúcsfutás 11,6 kilométer hosszú távját június 14-én, szombaton.
2008.06.14 20:03ma.huA csaknem 1500 fős mezőny tagjaként Mátrafüredről indult, hogy felfusson a Kékesre. A miniszterelnök rendszeresen fut, és már több nagy futóeseményen is indult, így nem okozott gondot neki a táv teljesítése, még a 671 méteres szintkülönbség ellenére is könnyedén futott fel az ország tetejére.
Célba érkezése után Gyurcsány Ferenc megcsókolta az ország legmagasabb pontjának jelképét, a piros-fehér-zöld követ, majd megkapta a Kékes Csúcsfutás sikeres teljesítéséért járó emlékérmet.
Gusztos is felért
Az SZDSZ országgyűlési képviselője, Gusztos Péter is rajthoz állt a június 14-én, szombaton megrendezett 11. Gatorade Kékes Csúcsfutáson. A fiatal politikus eddig is rendszeresen indult futóversenyeken, teljesítette már félmaratoni és a maratoni távot, az ország tetejét azonban először készült meghódítani.
A Mátrafüredről rajtoló, 11,6 kilométer hosszú, 671 méter szintkülönbségű verseny nem fogott ki Gusztoson, hiszen sikeresen célba ért, méghozzá Gedei József parlamenti képviselővel karöltve – így ők állították fel a „parlamenti alapcsúcsot”, hiszen ők az elsők, akik képviselőként felfutottak Magyarország legmagasabb pontjára.
A célkapun áthaladva Gusztos Péter megérintette az ország tetejét jelképező piros-fehér-zöld követ, majd nyakába akasztották a verseny teljesítéséért járó emlékérmet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


