Levágatta haját tiltakozása jeléül
László atya lenyírta haját, így tiltakozik az egészségbiztosítás átalakítása ellen
Egy katolikus plébános sajátos módon csatlakozott éhségsztrájkoló szerzetesek akciójához szerdán Budapesten, Lipp László (László atya) a haját levágva tiltakozott az egészségbiztosítás átalakítása ellen.
2008.01.02 18:53MTI
A két jezsuita szerzetes - Vértesaljai László és Hofher József - az egészségbiztosítási törvény zárószavazása előtt kezdte a sztrájkot, mert szerintük az egészségbiztosítás megváltoztatásával elsősorban a legszegényebbek járnak rosszul. Az ételmegvonást december 17-e után háromhetesre bővítették. Az általuk kezdeményezett szigorú böjthöz azóta többen csatlakoztak. Lipp László a gazdagréti Szent Angyalok templomában tartott sajtótájékoztatóján - ahová már lenyírt hajjal érkezett - utalt Erdő Péter bíboros karácsonyi szentmiséjére, amelyben az esztergom-budapesti érsek a társadalmi szolidaritás fontosságára hívta fel a figyelmet. A plébános szerint ennek az egészségügy terén is működnie kell. A hatalmon lévők nem élhetnek vissza a hippokratészi esküvel, amelynek értelmében az egészségügyi dolgozóknak minden körülmények között el kell látniuk feladatukat, tehát nem sztrájkolhatnak felelőtlenül - mondta. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági szempontoknak nem szabad előtérbe kerülniük az egészségügyben, "a gazdasági érdek ne kopassza meg az embereket se anyagilag, se szellemileg, de lelkileg sem". Ahogy fogalmazott: a szeretet, az irgalom és a humánum fontosabb az anyagi javaknál.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


