"Cinkos módon összekacsint" velük
Jobbik: a kormány engedi az adóáthárítást a bankoknak
A Jobbik szerint a kormány "cinkos módon összekacsint" a bankokkal azzal, hogy engedi a bank- és a csekkadó teljes mértékű áthárítását az ügyfelekre.
2013.01.09 13:42MTIVolner János, a párt országgyűlési képviselője beszélt erről szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a pénzintézetek a számlavezetési díjak emelésével, illetve korábban nem létezett tranzakciós költségek bevezetésével terhelik a lakosságra a kabinet által kirótt új terheket.
Az ellenzéki politikus szerint így nem valósult meg a kormány azon ígérete, amely alapján a bankok is részt vállalnának a közteherviselésből. A Jobbik még decemberben a Gazdasági Verseny Hivatalhoz, valamint a Pénzügyi és Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordult a bankok gyakorlata miatt, ám egyik szervezet sem válaszolt érdemben a párt megkeresésére - közölte Volner János.
Hozzátette: a jövőben nemzetközi színtéren, az európai bankfelügyeletnél lépnek fel a magyar lakosság pénzügyi védelme érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


