Jogszabályváltozások
Állami fenntartásba kerültek a köznevelési intézmények
Állami fenntartásba kerültek január 1-jével az eddig önkormányzati köznevelési intézmények, amelyek ezzel beolvadtak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba.
2013.01.01 11:14MTIAz iskolák feladatainak ellátását szolgáló ingó- és ingatlanvagyon - ideértve a taneszközöket, továbbá az intézményben lévő más eszközöket és felszereléseket is - szintén a központ ingyenes használatába, illetve kezelésébe került.
Az állami intézményfenntartó foglalkoztatotti állományába tartoznak az idei évtől a pedagógusok, valamint az oktató és nevelő munkát közvetlenül segítő közalkalmazottak is. A törvény alapján ugyanakkor munkavégzési helyük a tanítási év végéig nem változtatható.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ december 19-i tájékoztatásában idézte, hogy a köznevelési törvény szerint a köznevelés biztosítása állami feladat, ezért az 2013. január 1-jétől az állami fenntartás és a települési önkormányzati működtetés megosztásának elve szerint alakul át.
Emlékeztettek, hogy főszabályként a háromezernél kisebb lélekszámú települések iskoláinak működtetése január 1-jétől automatikusan az állam kötelessége, ám ha az önkormányzat a bevételeiből azt képes finanszírozni, átveheti a feladatot. 83 kistelepülés nyilatkozott úgy, hogy az iskoláját a jövőben is maga akarja működtetni, melyre 55-en kaptak engedélyt az oktatásért felelős minisztertől. A háromezernél nagyobb lélekszámú települések közül 227 nyilatkozott arról, hogy a működtetést is átadná az államnak. Közülük 120 vállalta, hogy hozzájárulást fizet az államnak iskolája működtetéséhez, a többi 107 pedig mégsem mondott le iskolája működtetéséről.
Kapcsolódó írások:
- Új rendszerben működik a fogyatékos emberek foglalkoztatása
- Járásbíróságok jönnek létre és működésbe lép az e-bíróság
- Állami fenntartásba kerülnek a szociális és gyermekvédelmi intézmények
- Már elektronikus úton is kezdeményezhető az építésügyi eljárás
- Január elsejétől a teljes új Munka törvénykönyve hatályba lép
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


