Közigazgatás
Megalakultak a járási hivatalok
Harminc évvel a járási rendszer megszüntetése után január 1-jével - új szervezeti rendben és új célokkal - ismét létrejöttek a járási hivatalok.
2013.01.01 10:44MTIVidéken 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi hivatal alakult meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként, hogy a megyeinél alacsonyabb szintű államigazgatási feladatokat ellássák.
A hivatalok elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezet- és természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől. A járási hivatalokon belül szakigazgatási szervként működik a járási gyámhivatal, a járási állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, a járási földhivatal és a járási munkaügyi kirendeltség.
A hivatalvezetők december 17-én tettek esküt Budapesten. A kinevezettek közül tizenegyen polgármesterek, nekik összeférhetetlenség miatt le kell mondaniuk. A Bács-Kiskun megyei Jászszentlászlón, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn és Arlón, a Csongrád megyei Tiszaszigeten, a Nógrád megyei Egyházasdengelegen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodon és Túristvándiban, a Tolna megyei Regölyön, a Vas megyei Ostffyasszonyfán és Szelestén, valamint a Veszprém megyei Bakonynánán kell majd időközi polgármester-választást kiírni - tájékoztatott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A járási hivatalvezetővé kinevezett polgármestereknek - január 1-jei - hivatalba lépésüktől számítva 15 napjuk van arra, hogy megszüntessék összeférhetetlenségüket, azaz lemondjanak településvezetői posztjukról. A helyi választási irodák ezután írhatják ki az időközi választásokat.
A hivatalvezetők közül heten országgyűlési képviselők, ők a mandátumukat a következő parlamenti választásig megőrizhetik. A 198 járási hivatalból háromnak - Békés megyében a békésinek, Csongrád megyében a kistelekinek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyíregyházinak - egyelőre csak megbízott vezetője van.
A hivatalvezetők közül minden második (52 százalék) nő, csaknem kétharmaduk jogász, és átlagosan 12 év közigazgatási gyakorlatuk van. Több mint hatvanan eddig jegyzőként dolgoztak.
A járások kialakításáról 2011 szeptemberében döntött a kormány, a közigazgatás átfogó, a közjót szolgáló átalakításának, a "jó állam" kialakításának egyik fontos állomásaként - közölte korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A cél az volt, hogy olyan modernkori járások jöjjenek létre, amelyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06