Országgyűlés
Kövér: hetente interpellációs blokk és két-háromhetenkénti ülésezési rend
Hetenkénti interpellációs blokkot, és két- vagy háromhetenkénti plenáris ülésezési rendet javasol várhatóan az Országgyűlés elnöke az új házszabályban.
2012.12.17 21:12MTIErről Kövér László az Inforádió Aréna című műsorában beszélt hétfőn este.
A felvételről sugárzott interjúban a házelnök úgy fogalmazott: egy hét plenáris ülés, egy hét bizottsági munka mellett lenne egy olyan hét, amit a saját választókerületében tölthetne el a képviselő.
Hozzátette: olyan házszabályt szeretnének, ahol a parlamenti törvényhozás ésszerűbb szabályok keretei között folyik, mint most. Sokszor ma órákat töltenek azzal, hogy módosító indítványokat utasítanak el, miközben pontosan lehet tudni, hogy a kormánypártok melyeket támogatják.
A házelnök "blődségnek" nevezte a név szerinti szavazást, és azt mondta: minden, ami nem titkos, az név szerinti, és az elektronikus rendszer nyilvántartja a szavazatokat.
Kövér László a részletes vitát kiváltaná egy olyan bizottsági előkészítő munkával, amely után a módosításokat rögzítő törvényszövegről szavaznának a plenáris ülésen. A bizottsági ülés nyilvánosságát is ugyanúgy meg lehet teremteni, mint a plenáris ülését - mutatott rá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


