2008 a trendforduló éve lehet
Gyurcsány: megváltozhat az ország hangulata
Megváltozhat az ország hangulata, ha megmozdul a magyar gazdaság - írta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke internetes naplójában hétfőn.
2008.06.02 17:04MTI"Valami megmozdult a gazdaságban, és ha megmozdul a gazdaság, akkor megváltozhat az ország alaphangulata is" - olvasható a kormányfő blogjában. Gyurcsány Ferenc a gazdaságban történt változásokat csökkenő inflációval, költségvetési hiánnyal és államadóssággal magyarázta. Megerősítette az MSZP választmányi ülésén szombaton elmondottakat: 2008 a trendforduló éve lehet.
A miniszterelnök szerint nemcsak a gazdaságban lehet trendforduló ez az év, hanem a politikában is, ami legalább ennyire fontos. Gyurcsány Ferenc egyetért azokkal, akik szerint ha a tendencia folytatódik, az adó- és szociális rendszerben számtalan olyan intézkedést kell tenni, amely javítja a befektetés, beruházás, munkahelyteremtés feltételeit. A szociális rendszer átalakításához láthatólag erős társadalmi akarat is társul - vélekedett. Hozzátette: nem lenne jó, ha az erősödne meg sokakban, hogy jobb és könnyebb segélyből élni, mint munkából.
De vigyázni is kell arra, hogy ebből nehogy véletlenül szegény- vagy cigányellenes előítéletek jelenhessenek meg - írta a kormányfő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


