A politikusnő 148 szavazatot kapott
MSZP: Lendvai Ildikót újraválasztották frakcióvezetőnek
Ismét Lendvai Ildikó lett az MSZP parlamenti frakcióvezetője - jelentette be a szavazást levezető Mandur László, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, a képviselőcsoport ülése után.
2008.06.02 13:16MTIA frakcióvezetőségben egyetlen helyen van változás: Varju László frakcióigazgatót Tóbiás József váltja. Mandur László újságírókkal közölte: általános frakcióvezető-helyettesnek Katona Bélát választották újra, a másik három frakcióvezető-helyettes Göndör István, Kovács Tibor és Mesterházy Attila lett. A szocialista politikus tájékoztatása szerint a választáson 161-en szavaztak, Lendvai Ildikó 148 szavazatot kapott, nyolc érvénytelen szavazat volt.
Katona Bélát 153 szavazattal választották meg. Mandur László azt mondta, hogy a további három frakcióvezető-helyettesi posztra hét jelölt volt, és két fordulóban kellett dönteni a megválasztásukról. Az első fordulóban választották újra 153 szavazattal Göndör Istvánt, 109 szavazattal Mesterházy Attilát. A második választási fordulóban Kovács Tibor és Szabó Vilmos között kellett dönteni, végül 73 szavazattal Kovács Tibort választották újra. Mandur László elmondta: a frakcióvezető-helyettesi posztra jelölt volt Alexa György, Török Zsolt és Tukacs István is, Szanyi Tibor visszalépett a jelöltségtől, Tóbiás József pedig jelezte, hogy inkább a frakcióigazgatói posztért indulna.
A frakcióigazgatói posztra két jelölt volt, a tisztséget eddig betöltő Varju László (ő 71 szavazatot kapott), valamint Tóbiás József, aki 82 szavazatot kapott. Az MSZP-frakció az etikai bizottság elnökének Balogh Lászlót választotta, a testület tagjának Wiener Györgyöt, Csákabonyi Balázst, Szabó Évát és Filló Pált. A pénzügyi és a gazdasági bizottság elnökének Balogh Józsefet választották, bizottsági tagnak Barabásné Czövek Ágnest, Koscsó Lajost, Márfai Pétert és Suchmann Tamást.
A frakcióvezetőséget a ciklus hátralévő részére választották meg - jegyezte meg Mandur László. Arra a kérdésre, lesz-e változás a frakcióvezető-helyettesek feladataiban, az MSZP-s politikus hozzátette: némi módosulás várható, hiszen egypárti kormányzás mellett nem biztos, hogy annyi feladat van a koalíciós egyeztetéssel. Az új vezetés dolga kialakítani a munkarendet - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


