A közösség lámpásai
Mentorképző programot indít a vakok és gyengénlátók regionális egyesülete
Harminc vak és gyengénlátó, illetve más munkaerő-piaci hátránnyal bíró munkanélküli mentor képzését teszi lehetővé a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete által elnyert uniós támogatás.
2012.10.10 21:30MTIAz egyesület közleményében azt írták: a mintegy 75 millió forintos projekt keretében az érettségivel rendelkező kiválasztottak a közösségi mentorképzés mellett személyiségfejlesztő és kulcskompetenciáikat fejlesztő foglalkozásokon is részt vesznek. A közösség lámpásai elnevezésű program keretében a résztvevők speciális támogatást is kapnak a képzés idejére.
A tájékoztatás szerint a képzést követően az egyesület munkaszerződést köt a résztvevők legalább 60 százalékával, akik immár képzett közösségi mentorként megkezdik közösségépítő munkájukat a régión belül kiválasztott területeken: Budapest hét kerületében és a közép-magyarországi régió kilenc kistérségi központjában. A kiválasztottak a foglalkoztatás első hat hónapjában is támogatásban részesülnek.
A közleményben kiemelték: nemcsak vakok és gyengénlátók, hanem más, súlyos munkaerő-piaci hátránnyal indulók jelentkezését is várják a programba. Az elképzelések szerint a képzés után a közösségi mentorok ép munkatárssal dolgoznak majd párban, olyan közösségeket építve, amelyekben a fogyatékos emberek és egészséges társaik közösen tehetnek közvetlen környezetük jobbításáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


