Kiemelt juttatás jár az özvegyének
Mi van, ha meghal a köztársasági elnök?
A parlament hétfőn 247 kormánypárti igen szavazattal, 91 ellenében fogadta el Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető fideszes államtitkár erről szóló javaslatát.
2012.09.24 18:07MTIA jogszabály gondoskodik arról, hogy a miniszterelnök halála esetén a havi kormányfői illetményt - ami jelenleg nagyjából másfélmillió forint - az elhunyt nyugdíjaként vegyék figyelembe a hozzátartozói nyugellátás meghatározásakor. A politikus indoklása szerint az előterjesztés ezzel méltányos - méltó életfeltételeket és a közéleti részvételt is lehetővé tévő - juttatást biztosít az elhunyt kormányfő hozzátartozójának.
Az előterjesztés e jogosultságot a hivatali ideje alatt elhunyt miniszterelnök özvegyének adja meg, és kiterjeszti a rendszerváltás utáni kormányfők özvegyeire is. A változás így Antall Józsefnét, az első szabadon választott kormány 1993 decemberében elhunyt vezetőjének özvegyét érinti.
Lázár János javaslatára az Országgyűlés változtatott a köztársasági elnök javadalmazásáról szóló sarkalatos törvényen is, amely eddig csak azt mondta ki, hogy az államfő halála esetén a házas- vagy élettársát (ennek hiányában örököseit) az elnök hathavi tiszteletdíjának megfelelő juttatás illeti meg. Ezt most kiegészítették a kormányfőknél is bevezetett szabállyal, vagyis azzal, hogy a hivatalban lévő államfő halálakor tiszteletdíját a hozzátartozói nyugellátás megállapításakor öregségi nyugdíjként veszik figyelembe.
E speciális szabályt a törvény jelenleg is tartalmazza, de csak a - mandátumuk lejárta után is a másfélmillió forintos államfői tiszteletdíjra jogosult - korábbi köztársasági elnököknél. E rendelkezést terjesztette ki a parlament arra az esetre, ha a hivatalban lévő köztársasági elnök veszti életét.
A törvényjavaslat arra is kitér, hogy az így megállapított hozzátartozói nyugellátások fedezetét a központi költségvetés megtéríti a Nyugdíjbiztosítási Alapnak.
Az új szabályok a kihirdetésüket követő hónap első napján lépnek hatályba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


