Támogatni kell az embereket
LMP: a helyi közösségeket megtartó munkahelyteremtésre van szükség
Az LMP szerint fontos segíteni az embereket abban, hogy az otthonuktól távol is tudjanak munkát vállalni, azonban még fontosabb lenne olyan gazdasági modellt építeni, amelyben a munkavállaláshoz nem szükséges az otthon elhagyása.
2012.09.22 15:50MTIAz LMP az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, méltányolandó, hogy a kormány könnyíteni igyekszik azon dolgozók terhein, akik csak otthonuktól távol találnak munkát, az ellenzéki párt szerint azonban jól átgondolt, a munkanélküliségből a munkaerőpiacra kivezető foglalkoztatáspolitikai programra és a helyi közösségeket megtartó munkahelyteremtésre van szükség.
Hozzátették: az Orbán-kormány a közmunkát végállomásnak tekinti, hiszen nem hajlandó változtatni azon a szabályozáson, amely a közmunkásokat nyílt munkaerő-piaci munkavállalókként kezeli. Az LMP szerint ez tűnik ki a dolgozók mobilitását könnyítő rendeletből is, amelynek alapján "a statisztikák számára láthatatlan munkanélküliek", a közmunkások ismét kimaradnak a támogatott álláskeresők köréből. Utaltak arra, hogy az LMP korábban már javasolta a támogatások közmunkásokra való kiterjesztését is, de ez elől elzárkózott a kormány.
Pozitívumként említették ugyanakkor, hogy visszaköszön a rendeletből az LMP-nek az a korábbi javaslata, a hátrányos helyzetű kistérségekre való tekintettel legyen rugalmasabb a támogatás a merev, száz kilométerre vonatkozó szabály helyett. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár csütörtökön ismertette a legfeljebb másfél évre adható lakhatási támogatás rendszerét. A támogatás akkor jár, ha a minimum három hónapja álláskeresőként nyilvántartott igénylő lakóhelye és új munkahelye legalább száz kilométerre van egymástól, illetve ha a tömegközlekedéssel történő utazás ideje naponta a 6 órát meghaladja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06