Ne titokzatoskodjon Orbán Viktor!
Gyurcsány: vállalja nyilvánosan is terveit a Fidesz!
Gyurcsány Ferenc szerint kibújt a szög zsákból: akik eddig fennhangon a kormányt vádolták, azokról kiderült, hogy kész, titkos terveik vannak megszorításokra, beruházások felfüggesztésére. A miniszterelnök erről szerdai blogbejegyzésében írt, utalva Orbán Viktor szűk körben elhangzott, azóta nagy vitát kiváltott szavaira.
2008.05.28 13:48MTI"Úgy látom, lesz itt dolgunk elég" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc. Álláspontja szerint ebben a helyzetben az lenne a legkevesebb, ha a Fidesz nyilvánosan is elmondaná, mit tervez. "Ne titokzatoskodjon a Fidesz, ne csak zártkörű fórumokon beszéljen Orbán Viktor arról, hogy mit tennének, ha hatalomra kerülnének, hogy mit csinálna kormányon.
Ez kérem szépen a megtévesztés, a felforgatás politikája" - olvasható a kormányfő blogjában. A miniszterelnök szerint a nyugdíjak befagyasztása nem egyszerűen pénzügyi kérdés, a Fidesz javaslata attól a reménytől fosztaná meg a nyugdíjasokat, hogy ők is részesednek az ország gyarapodásából.
Ez a program nyilvánvalóan elfogadhatatlan nekünk szocialistáknak - írta blogjában, emlékeztetve arra, hogy ők a legnagyobb kényszerek között is óvták a nyugdíjakat. Kitért arra: ha most befagyasztanák a nyugdíjat, az évente átlagosan minden nyugdíjasnak tizenötezer forint veszteséget okozna. A miniszterelnök arról is írt, hogy a beruházások leállítása nem Magyarország érdekeit szolgálja.
Kapcsolódó írások:
- Nem kérnek Orbán kiszivárogtatott elképzeléseiből
- Orbánék azt kérik a szocialistáktól, hogy menjenek el
- Demszky Gábor feljelentésre vagy bocsánatkérésre szólítja fel Orbán Viktort
- MSZP: milyen megszorításokat tervez Orbán Viktor?
- Gyurcsány: még várat magára a bal- és a jobboldal közötti kiegyezés
- Orbán Viktor megijesztette a magyarokat
- Gyurcsány megy, Kiss jön
- Juhász Ferenc: az MSZP nem akarja félreállítani Gyurcsány Ferencet
- Gyurcsány: el a kezekkel a beruházásoktól!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


