Navracsicshoz fordultak
Az MSZP belenézne az azeri gyilkos kiadatását megelőző iratokba
Az MSZP betekintést kér azokba a döntés-előkészítő iratokba, amelyek az azeri baltás gyilkos átadását megelőzően születtek.
2012.09.06 10:57MTIBárándy Gergely országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: Navracsics Tibor igazságügy-miniszterhez fordult, azt kérve, tegye lehetővé, hogy betekinthessen a tárcánál ez ügyben keletkezett dokumentumokba. Az MSZP-s politikus kiemelte, hogy a kiadatási döntéseket mindig szakmai egyeztetés előzi meg, előkészítő anyagok születnek az igazságügyi és a külügyminisztériumban, valamint a hírszerzésnél is.
Szerinte ezek ismeretében megállapítható lenne, hogy ki milyen mértékben felelős Ramil Safarov kiadatásáért. Bárándy Gergely azt mondta: ha az apparátus javaslata az volt, hogy a baltás gyilkost adják át hazája hatóságainak, megoszlik a felelősség a döntést előkészítő munkatársak és az azt meghozó politikusok között, ha viszont a kormány a szakmai javaslat ellenében döntött a kiadatásról, akkor sokkal súlyosabb a politikai felelősség.
"Egyelőre úgy tűnik, komoly esélye van annak, hogy Magyarország miniszterelnöke egy köztörvényes bűnözőt, egy minősített emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt embert anyagi haszonszerzés végett hagyott futni" - jelentette ki. Megjegyezte ugyanakkor, hogy feltételezésekkel nem elégedhet meg a közvélemény. Ezzel kapcsolatban az MTI kérdésére azt mondta: az előkészítő iratok többsége nem nyilvános, de sem szolgálati, sem államtitkot nem tartalmaz, így a miniszter nyilvánosságra hozhatja azokat.
Az MSZP-s politikus szerint ez helyes döntés lenne, míg a képviselőknek lehetőséget kellene adni arra, hogy a minősített iratokat is megnézhessék. Kifogásolta ugyanakkor, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői napirendjén a szocialisták kérése ellenére nem szerepel az ügy. Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, nemcsak a mostani, hanem az előző kormányzati ciklusban keletkezett iratokba is betekintést kér.
Kitért arra, hogy 2004-ben - amikor Ramil Safarov egy budapesti kollégiumban meggyilkolta örmény katonatársát - édesapja, Bárándy Péter volt az igazságügy-miniszter, aki beszámolt neki arról, hogy Azerbajdzsán már akkor is kérte a férfi kiadatását, a szocialista kormány azonban ezt elutasította, és így tett később is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


