Munkaerőpiac
Rehabjob: a cégek ötöde tervezi megváltozott munkaképességűek alkalmazását
A hazai cégek 20 százaléka tervezi, 18 százaléka pedig valószínűsíti, hogy még az idén megváltozott munkaképességű alkalmazottat vesz fel.
2012.08.26 09:10MTIA Rehabjob tájékoztatása szerint a kutatásból kiderült: nem a fizikai akadályok, hanem a mentális gátak akadályozzák a megváltozott munkaképességűek szélesebb körben történő foglalkoztatását. Azok a cégek tervezik nagyobb valószínűséggel 2012-ben is megváltozott munkaképességűek felvételét, amelyek már alkalmaznak ilyen dolgozót.
A BellResearch által végzett kutatás során mintegy 300, legalább 50 főt foglalkoztató cég HR vezetőjét kérdezték meg telefonon, 18 vállalati vezetőt pedig csoportos megbeszélés keretében a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos tapasztalatokról.
A válaszadók a fizikai akadálymentesítést, és az ehhez szükséges forráshiányt nevezték a foglalkoztatás egyik legnagyobb akadályának. A megváltozott munkaképességűeket alkalmazó vállalatok döntő többségének, 92 százalékának válaszaiból viszont az derült ki, hogy egyáltalán nem volt szükség beruházásokra. Ahol mégis át kellett alakítani a környezetet, például rámpát kellett építeni, ott a jellemzően 1 millió forint alatti beruházások 80 százalékát önerőből finanszírozták, és alig egyötödük vett ehhez igénybe pályázati forrásokat.
A Rehabjob megállapítása szerint ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességűek ne csak alig 10 százaléka dolgozzon a verseny- és a közszférában, a kommunikációs akadályok áthidalására, a munkaadók és a munkavállalók felkészítésére és nagyobb nyitottságra lenne szükség. A kutatás szerint a sikeresen integrált speciális munkavállalók körében a fluktuáció csak töredéke a többi munkavállaló körében tapasztaltaknak. A megváltozott munkaképességű munkatársak gyakori cseréje a beilleszkedéssel kapcsolatos negatív tapasztalatokra és a rosszul előkészített projektekre vezethető vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06