Augusztus 20.
KIM: a hatalmas érdeklődés miatt korábban nyitott a Parlament
A hatalmas érdeklődés miatt már fél egykor megnyitotta kapuit a Parlament az érdeklődők előtt, délután három óráig háromezer-ötszázan csodálták meg az épületet.
2012.08.20 16:35MTIEzt közölte hétfőn a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), hozzátéve, hogy délután háromig már tízezrek látogattak ki az állami rendezvényekre.
Mint írták, már délelőtt megteltek a rakpartok érdeklődőkkel az Erzsébet híd és a Margit híd között megrendezett dunai vízi és légiparádé ideje alatt. Az esemény ideje alatt sokan a Magyar ízek utcájáról, falatozva figyelték az eget.
Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke augusztus 20. alkalmából tizenegy órától rangos állami kitüntetéseket adott át a Parlamentben. A Magyar Érdemrend nagykeresztjét életművéért Jókai Anna Kossuth-díjas író, esszéista vehette át. Egy órakor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár átadta a Külhoni Magyarságért Díjakat is, amelyet az idén kilenc határon túli magyar szervezet, illetve személy kapott meg - idézték fel.
Három órakor ünnepi köszöntővel kezdődött a kenyéráldás a Clark Ádám téren felállított színpadon, majd díszes aratómenet indult a Szent István-bazilikához, hogy az ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megszentelje a mesterek kenyerét.
A programok késő estig tartanak, a hagyományos augusztus 20-ai tűzijáték este kilenc órakor kezdődik. A Parlamentet este nyolc óráig tekinthetik meg az érdeklődők.
A programok látogatói a budai rakparton, a Várkert Kaszinó és a Bem tér között este tízig végigsétálhatnak a Magyar ízek utcáján is, ahol magyar termékeket kínálnak az árusok. Az érdeklődők megkóstolhatják Magyarország tortáját és Magyarország cukormentes tortáját is, a különféle sajtkülönlegességek, lekvárok és ízletes kenyerek mellett. A Petőfi Rádió a rendezvények hivatalos rádiója, műsorai a Duna mindkét partján kihangosítva szólnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
- 20:59 AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban
- 19:55 Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
- 18:54 EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon
- 17:50 Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06