MDF: elkészült a program első tervezete
Ezermilliárd forintos takarékossági programot készít az MDF
A politikus közleménye szerint az MDF-ben elkészült a program első tervezete, amely szerint ezermilliárd forintos mozgástér van a jelenlegi költségvetésben. A programot a szakértők véglegesítik, majd a párt hamarosan nyilvánosságra hozza azt, és - a Nemzeti Adószabadság Programjukhoz hasonlóan - társadalmi vitára bocsátja.
2008.05.25 18:00MTIA politikus közleménye szerint az MDF-ben elkészült a program első tervezete, amely szerint ezermilliárd forintos mozgástér van a jelenlegi költségvetésben. A programot a szakértők véglegesítik, majd a párt hamarosan nyilvánosságra hozza azt, és - a Nemzeti Adószabadság Programjukhoz hasonlóan - társadalmi vitára bocsátja.
Dávid Ibolya felhívja a figyelmet, hogy a sajtóban megjelent és nem cáfolt információk szerint a Fidesz elnöke - ha kormányra kerülne - mai reálértékükön befagyasztaná a nyugdíjakat. Az MDF szerint ez a lépés súlyos társadalmi igazságtalanságot teremtene, hiszen a nyugdíjasok nem tehetők felelőssé az MSZP-SZDSZ-kormányok kudarcáért. Az MDF tud jobbat Orbán Viktor ötleténél és az is világos, hogy a jelenlegi kormány teljesen alkalmatlan az ország gondjainak megoldására - közölte a politikus. "Programokra és közmegegyezésre van szükség, hogy kivezessük Magyarországot a szakadékból" - hangsúlyozta Dávid Ibolya.
Kapcsolódó írások:
- MDF: átgondolatlan a kormány felsőoktatási intézményfejlesztési politikája
- MDF: Korszerűbb elektronikus adóbevallást, egyszerűbb adórendszert!
- MDF: az állam "elszipkázza" a megtermelt érték 54,3 százalékát
- MDF: A Kendermag Egyesület füvezés helyett füvesítsen!
- MDF: Az Oktatási bizottság áldását adja a tanárverésekre?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


