Orbánék a pénzügyminisztert hibáztatják!
Fidesz: Veres János személyesen is felelős a gazdasági válságért
A Gyurcsány-kormány mélyszociális és gazdasági válságba sodorta Magyarországot, ezért Veres János személyesen is felelős, hiszen pénzügyminiszterként komoly szerepet játszott abban, hogy az elmúlt évben alig 1 százalékkal növekedett magyar gazdaságtól elvették a fejlődés lehetőségét - közölte Tállai András (Fidesz) pénteken az MTI-vel.
2008.05.23 16:55MTIA képviselő közleményében a pénzügyminiszternek a nap folyamán előzőleg tett kijelentéseire reagált. Tállai András szerint az elmúlt napokban nyilvánosságra került villany-, gáz-, távhő- és üzemanyag-áremelés nem azt mutatja, hogy az idei év könnyebb lesz a tavalyinál. Veres János a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, hogy adócsökkentő és adóátrendező javaslatok is várhatók a jövő évi adóváltozási előterjesztésben.
Az MTI kérdésére kijelentette: lesz jövőre adó- és járulékcsökkentés, ennek mértékét azonban csak a költségvetés félévi teljesítményeinek ismeretében, június 30-a után lehet meghatározni. Ugyancsak kérdésre válaszolva kifejtette: a márciusi állampapírpiaci hozamemelkedés 2009-re 100 milliárd forinttal csökkentette az adó és járulékcsökkentések mozgásterét, de ha a következő időszakban a hozamok kedvezően alakulnak, az elvesztett forrás egy része visszatérhet, hozhat mozgástér emelkedést. Veres János nem tartja megalapozottnak azokat a külföldi véleményeket, amelyek szerint a kedvező mezőgazdasági eredmények akár jelentősen is növelhetik a gazdaság bővülési ütemét. Úgy vélte, nincs ok az idei GDP prognózis módosítására még. A kormány az idén 2,4 százalékos bővüléssel számol. Kérdésre válaszolva nem értett egyet azokkal a szakértői véleményekkel, amelyek szerint túlhűtötté vált a gazdaság.
Teljesíthetőnek nevezte a pénzügyminiszter az idei államháztartási hiánycélt, elmondta, hogy a féléves deficit várhatóan jobb lesz az időarányosan tervezett mértéknél, és év végén a GDP 4 százalékán belül marad. Hangsúlyozta azt is: a 2008-as makrogazdasági folyamatokban látszik, hogy lezárult a stabilizáció legnehezebb, első szakasza; tovább javul az egyensúly, gyorsul a növekedés, lassul az infláció, és kedvezően változnak a jövedelmek, kismértékű fogyasztásbővülés várható.
Veres János kijelentette: a kormány nem tervezi az állami beruházások lassítását, vagy megszüntetését, ezt kifejezetten helytelennek tartaná. Hozzátette: az állami beruházások szerepelnek a konvergenciaprogramban, és lassításuk, megszüntetésük akár 1 százalékponttal is csökkentené a GDP bővülési ütemét.
Az erős forintot illetően a pénzügyminiszter úgy vélte, hogy ez is az országgal szembeni bizalom erősödését és a fundamentumok javulását mutatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


