Túlterjeszkedett
Vádemelési javaslat Csipak Péter ellen természetkárosítás gyanúja miatt
Vádemelést javasol a rendőrség Csipak Péter ingatlanvállalkozó ellen, aki a gyanú szerint házának egy részét engedély nélkül természetvédelmi területre építette.
2012.08.06 22:30MTIMint a Duna TV hétfő esti Híradójában elhangzott, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya szerint Csipak Péter a háza építésekor túlterjeszkedett a telekhatáron, és több mint kétezer-háromszáz négyzetmétert elfoglalt egy Natura 2000-es besorolású természetvédelmi területből. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség feljelentése alapján megkezdett nyomozást az NNI természetkárosítás bűntett miatt vádemelési javaslattal befejezte.
Csipak Péter - aki a tervezett V. kerületi Új Városközpont tulajdonosa, és nevéhez fűződik a belvárosi Fashion Street is - nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Tavaly szeptemberi gyanúsítotti kihallgatásán tagadta, hogy bűncselekményt követett el: mint mondta, jóhiszeműen járt el, nem tudta, hogy telekhatáron túlra építkezett. A büntető törvénykönyv szerint a bíróság természetkárosítás miatt akár három év börtönre is ítélheti - hangzott el a Híradóban.
A II. kerületi önkormányzat tavaly októberben úgy döntött, a vállalkozónak le kell bontania luxusvilláját, amelyet részben a Budai Parkerdő területére épített. Csipak Péter a döntés ellen fellebbezhetett az önkormányzatnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


