Pályázat
Bérkompenzációs támogatás: ötezer zalai munkahely megtartását segíti
Zalában 95 szervezet nyújtott be pályázatot az áprilisban megjelent kiírásnak megfelelően, s mindegyik sikeres volt.
2012.08.03 12:03MTICsaknem száz zalai foglalkoztatónál mintegy ötezer munkahely megtartását segíti a bérkompenzációs támogatás - számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatának megyei eredményeiről pénteken a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője.
Borsos József elmondta: Zalában 95 szervezet nyújtott be pályázatot az áprilisban megjelent kiírásnak megfelelően, s mindegyik sikeres volt. A foglalkoztatók 187,7 millió forintos támogatást igényeltek csaknem 4.700 ember elvárt béremelésének támogatására, s ezzel egyben vállalták a náluk foglalkoztatott több mint 5.200 dolgozó megtartását.
Kapcsolódó írások:
- Újabb tömegmészárlás volt készülőben egy munkahelyen
- "A farkas ígéri, hogy vigyáz rájuk" - karámba terelik a fiatalokat az MSZP szerint
- Orbán a munkahelyek védelméről és a választási feliratkozásról
- Dorogról 400 embert bocsát el a Sanyo
- Szívügyünk lett a munkahelyi stressz
- Munkahelyvédelmi terv - Parragh: óriási előrelépés a kkv-k támogatásában
- Demján Sándor szerint mielőbbi döntésre van szükség a munkahelyvédelmi tervről
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


