Az alvállalkozók is pénzhez juthatnak
Lezárult a huzavona: a főváros birtokba vette a CET épületét!
Megnyílt a lehetősége annak, hogy az önkormányzat befejezze az építési munkákat, és mihamarabb megnyissa a látogatók előtt.
2012.07.25 19:20MTIBirtokba vette szerdán a Duna-parti CET-épületegyüttest a főváros, miután az önkormányzat képviselői és a kivitelező konzorcium jegyzőkönyvben rögzítette megállapodási szándékát - közölte a Főpolgármester Hivatal az MTI-vel.
Mint írták, a generálkivitelező WHB Kft. a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletének megfelelően szerda délután lehetővé tette, hogy a főváros birtokba vegye az épületet. Ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy az önkormányzat befejezze az építési munkálatokat, és mihamarabb megnyissa az intézményt a látogatók előtt. Jelezték továbbá, hogy a kifizetetlen alvállalkozók is pénzhez juthatnak.
Az önkormányzat az üggyel kapcsolatban pénteken sajtótájékoztatót tart. A Fővárosi Ítélőtábla június 19-én kelt jogerős döntésének megfelelően a kivitelezőnek július végéig kellett birtokba adnia az épületet.
A Duna-parti Közraktáraknál, Ferencváros területén megépített mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítményt 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A CET (Central European Time) tavaly tavasszal kezdődött műszaki átadás-átvételi eljárását időközben leállították, a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06