Módosítanák a huszonegy évvel ezelőtti törvényt
Felülvizsgáltatnák a nyugdíjpótlékokat
Két fideszes és öt jobbikos képviselő azt kezdeményezi, hogy a kormány vonja meg a nyugdíjkiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel.
2012.06.12 15:31MTIA fideszes Wittner Mária és Iván László, valamint a jobbikos Sneider Tamás, Novák Előd, Murányi Levente, Szilágyi György és Hegedűs Lorántné kedden nyújtotta be az erről szóló módosító javaslatát a parlamentnek.
Indoklásuk szerint noha 1991-ben felülvizsgálták a nyugdíjprivilégiumokat, olyanok is megtarthatták a nyugdíjkiegészítésüket, akik az 1990 előtti rendszerben végzett tevékenységük miatt méltatlanok erre.
A javaslat alapján az illetékes miniszternek október 31-ig felül kellene vizsgálnia a nyugdíjpótlékra való jogosultságot, és meg kellene szüntetnie azt, ha a pótlékban részesülő részt vett a demokratikus államberendezkedés felszámolásában 1945 és 1949 között, az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban, illetve ha 1948 és 1989 között végzett titkosszolgálati tevékenysége, akkor betöltött állami vezetői tisztsége vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben ellátott vezető tisztsége miatt érdemtelen rá.
A felülvizsgálati eljárásban az előterjesztés szerint öttagú szakértői bizottságnak kellene részt vennie, s az a döntéseit négy tag egyetértésével hozhatná. A bizottság tagjait a miniszter jelölhetné ki, a grémium a nyugdíjkiegészítés megállapítására vonatkozó iratok vizsgálatán túl adatokat kérhetne az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától és más levéltáraktól.
A fentiek vonatkoznának az özvegyi jogon folyósított nyugdíjpótlékokra is.
Az előterjesztés azon a huszonegy évvel ezelőtti törvényen módosítana, amely kimondta: nem részesülhet politikai indokú nyugdíjkedvezményben, illetve juttatásban az, aki részt vett az 1956-os forradalom leverésében.
A Jobbik 2010 júliusában törvényjavaslatot nyújtott be a szocialista rendszerek által biztosított politikai nyugdíjprivilégiumok megszüntetéséről és a szocializmus áldozatainak társadalombiztosítási kompenzációjáról. Ez volt az első ellenzéki törvényjavaslat, amelyet - 2010 novemberében - tárgyalni kezdett a Ház.
Csakhogy a Jobbik azóta hiába kérte több mint kéttucatnyi alkalommal az Országgyűlésben a napirend kiegészítését és a vita folytatását. Legutóbb épp hétfőn, amikor ezt az LMP-frakció, valamint a fideszes Ángyán József, Bencsik János és Braun Márton is támogatta, négy kormánypárti képviselő tartózkodott, a kormányoldal nagy többsége viszont leszavazta.
A jobbikos javaslat azt rögzítette volna, hogy az előző rezsim állami és pártvezetőinek az e tevékenységükért járó nyugdíjuk megállapításakor a havi jövedelemnek az általános szabályokhoz képest lényegesen alacsonyabb mértékét - egy százalékát - kell figyelembe venni, a csökkentett nyugellátás összege azonban nem lehet kevesebb a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj felénél. A kiemelt nyugdíjak csökkentésével keletkezett többletforrásokat a szocialista rendszerek áldozatainak, illetve az áldozatok családtagjainak támogatására fordította volna az ellenzéki párt.
A kormány nevében Halász János államtitkár akkor azt mondta: a java
Kapcsolódó írások:
- Marad a nyugdíjak adómentessége?
- A Kehi befejezte a magánnyugdíjpénztárak vizsgálatát
- KDNP: nem adóztatja meg a kormányzat a nyugdíjakat
- Az AEGON-t hivatalosan nem értesítették a rendőrségi eljárásról
- Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- Büntetné a gyermekteleneket és az egygyermekeseket a tervezett nyugdíjrendszer?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


