Duálisba csapnak át
Módosult a szakképzési törvény
Módosul a szakképzési törvény, az Országgyűlés keddi döntése értelmében már a kilencedik évfolyamtól lehetővé válik tanulószerződés megkötése a gyakorlati képzésekre.
2012.06.04 23:10MTIA változtatásokat 230 igen, 85 nem és 2 tartózkodó szavazattal hagyták jóvá a képviselők.
A Matolcsy György gazdasági miniszter által beterjesztett módosítás célja, hogy a foglalkoztathatóság közép- és hosszú távon javuljon.
A képviselők hosszas vita után végül azt a kormány által zárószavazás előtti módosításként benyújtott változatot fogadták el, amely szerint a szakiskolai képzésben valamennyi évfolyamon együttesen rendelkezésre álló időkeret harminchárom százaléka a Nemzeti alaptantervben meghatározottak átadására álljon rendelkezésre.
Emellett szakképzési kerettantervet a szakiskolai képzésben szakképesítésenként a szakmai elméletre, továbbá az iskolai tanműhelyben folyó vagy a gazdálkodó szervezetnél szervezhető szakmai gyakorlati képzésre adnak ki.
A változások értelmében a szakiskolai képzésben a gyakorlati képzésre lehetővé válik már a kilencedik évfolyamtól a tanulószerződés megkötése, amivel a duális képzés további kiterjesztése valósulhat meg. A kilencedik évfolyamon a szakmai gyakorlati képzést - az összefüggő szakmai gyakorlat kivételével - szakképző iskolában vagy a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyében kell megszervezni. A módosítások értelmében a tanulószerződés megkötésének már nem feltétele a szintvizsga letétele.
A területileg illetékes gazdasági kamara a szakképző iskolával együttműködve ellátja a szintvizsga szervezését, továbbá a honlapján közzéteszi a szintvizsga feladatbankot.
A szakképesítésért felelős miniszter az e törvény szerint meghatározott tartalmú szakmai és vizsgakövetelményeket, továbbá a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az e törvény szerint meghatározott szakképzési kerettanterveket legkésőbb 2012.december 31-ig adja ki.
A változtatások többsége 2012. szeptember 1-jén lép hatályba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


