"Úgy mentünk Orbán Viktorhoz, mint régi baráthoz"
Erdélybe várják Orbán Viktor
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke május 25-én a Magyar Polgári Párt (MPP) vendége lesz Erdélyben - derült ki abból az interjúból, amelyet Szász Jenő, a párt elnöke adott a Krónikának.
2008.05.15 11:49MTIA Kolozsváron szerkesztett, Erdély egész területén terjesztett napilap csütörtöki számában Szász Jenőt a napokban tett budapesti látogatásáról kérdezték. Megállapította: az MPP a Fidesz természetes szövetségese. "Úgy mentünk Orbán Viktorhoz, mint régi baráthoz, de most magunkkal tudtuk vinni a Magyar Polgári Párt intézményes jogi keretét is, ami lehetővé teszi, hogy közép- és hosszú távon meg tudjuk tervezni az együttműködésünket" - mondta Szász Jenő.
Emlékeztetett arra, hogy pártja kampánynyitó rendezvényén már részt vett a fideszes Kövér László, a KDNP-s Harrach Péter és a magoszos Jakab István, a napokban érkezik Varga Mihály, a Fidesz első alelnöke. "E hónap 25-én Orbán Viktor is a vendégünk lesz" - közölte, hozzáfűzve, hogy a látogatás programja még most van alakulóban. "Számítunk a fideszes politikusokra, hiszen ugyanannak a politikai családnak vagyunk a tagjai" - hangoztatta az interjúalany.
Szász nem tartja hitelt érdemlőnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által bemutatott közvélemény-kutatást, amely szerint az RMDSZ támogatottsága 75, az MPP-é pedig 12 százalékos a magyar lakosság körében. Szász szerint 1990-ben az RMDSZ még több mint egymillió szavazatot kapott, a tavaly őszi európai parlamenti választások során viszont már csak 270 ezren szavaztak a szövetségre, tehát több mint 730 ezer szavazó fordult el a szövetségtől vagy vált közömbössé.
Szász Jenő elutasította az őt ért korrupciós vádakat. Az Itthon, fiatalon mozgalom tagjai a napokban Székelyudvarhelyen ugyanis felszólították őt, hogy valljon színt bizonyos korrupciós ügyekben, amelyek "szóbeszéd" tárgyává váltak. Úgy fogalmazott: a vádaskodó személynek kell bizonyítania állításait, a szerzők nem bizonyítanak semmit, szóbeszédre, hallomásokra hivatkoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


