100 millióba kerül a kormányátalakítás
Fidesz: Gyurcsánynak semmi sem drága a hatalma megtartása érdekében
A Fidesz szerint 100 millió forint pluszkiadást jelent egy év alatt a kormányátalakítás - mondta Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden, annak kapcsán, hogy az Országgyűlés elfogadta az új kormányszerkezetet tartalmazó törvényjavaslatot.
2008.05.13 14:33MTIGyurcsány Ferencnek semmi sem drága hatalma megtartása érdekében - értékelte a döntést a politikus. Hangsúlyozta: nem igaz, hogy a kormányátalakítás nem kerül pénzbe, és az sem igaz, hogy nem lettek új pozíciók, hiszen kettővel több miniszter és eggyel több államtitkár dolgozik az új struktúrában. Mint mondta, a kormányátalakítás egy évre számítva 100 millió forint pluszkiadással terheli az adófizetőket.
Ebből 24 milliót jelent a leköszönő miniszterek és államtitkárok végkielégítése, 40 millióba kerül a két új miniszter és egy új államtitkár fizetése, a fennmaradó összeget pedig a gépkocsik, titkárságok, kabinetek és egyéb járulékos költségek teszik ki - mondta. Balsai István szerint a társadalmi támogatását és hitelét vesztett Gyurcsány Ferenc tisztességes megoldásként választhatta volna azt, hogy lemond, vagy programot hirdet és bizalmat kér kormánya számára.
A miniszterelnök azonban a "tisztességtelen utat választotta" - fogalmazott. Az Országgyűlés kedden 200 igen és 142 nem szavazattal elfogadta az új kormányszerkezetet tartalmazó törvényjavaslatot. A minisztériumok felsorolásáról szóló törvénymódosítás szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, továbbá az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium helyén három új tárca jön létre: az infrastrukturális ügyekért felelős Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, a gazdaságfejlesztési ügyekért felelős Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, illetve az önkormányzati és az önkormányzatokhoz szorosan kapcsolódó más ügyekért felelős Önkormányzati Minisztérium.
A törvény emellett lehetővé teszi, hogy egyes minisztériumokban: az igazságügyi és rendészeti, az oktatási és kulturális, valamint a szociális és munkaügyi tárcánál két államtitkár működhessen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


