Bevándorlásból kizárt magyarok
Bruttó 110 ezer forintos szakmunkásbér nem elég a megélhetésre Magyarországon
Mérlegelési jogkörére hivatkozva utasította el több vajdasági magyar fiatal magyarországi letelepedési kérelmét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) - derül ki a Magyar Hírlapból, amely pénteken jelentetett meg riportot az ügyben.
2008.05.09 07:20Magyar HírlapBruttó 110 ezer forintos szakmunkásbér nem elég a megélhetésre Magyarországon, legalábbis tavaly nyár óta ezzel utasítják el a kérelmet benyújtó vajdasági fiatalokat. A jogszabály azonban nem mondja ki, hogy pontosan mekkora jövedelmet tart a magyar állam elegendőnek - olvasható a lapban, melynek újságírója több érintett is megszólaltatott.
A vajdasági fiataloknak munkát adó cég egyik vezetője azt közölte, hogy a hivatal fél éve következetesen megtagadja a letelepedési engedélyek megadását valamennyi Magyarországon letelepedni kívánó vajdasági magyar munkavállalójától, eddig tizennyolctól. A törvény és végrehajtási rendelet csak azt írják elő, milyen dokumentumokat kell benyújtaniuk a kérelmezőknek.
A rendelet kitér a jövedelmi, vagyoni helyzet vizsgálatára, de arról nem szól, hogy pontosan mekkora jövedelem és vagyon az elvárás. A BÁH Idegenrendészeti Igazgatóságának megbízott igazgatója, Kontér Tamás elismerte, hogy a szóban forgó döntéseket valóban ő hivatott meghozni "egy számolási metódus, valamint mérlegelés útján". Arra azonban nem adott választ, mi alapján mérlegel, mekkora jövedelem, illetve vagyon szükséges a pozitív döntéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


