Összeomlás fenyeget?
Az MSZP 6-8 milliárd forintot hiányol a szakképzésből
Az MSZP szerint 6-8 milliárd forint hiányzik a szakképzési rendszerből ebben az évben.
2012.03.26 11:26MTISós Tamás országgyűlési képviselő hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a kormány célként tűzte a duális, gyakorlatorientált képzést, intézkedései nem segítették azt, csak a cégek 2 százaléka vesz részt szakiskolai hallgatók képzésében. Hozzátette, hogy bár a tanulószerződések száma kis mértékben nőtt, a képzéssel foglalkozó cégeké ösztönzés híján nem emelkedett.
Az ellenzéki képviselő szerint a forráselvonás után idén 6-8 milliárd forint hiányzik a szakképzési rendszerből, így az összeomolhat, ha a kormány a második félévben nem avatkozik be.
Problémaként azonosította, hogy január 1-je óta a cégek nem tudják befolyásolni, az általuk a szakképzési alapba fizetett összeget mire fordítják, és saját dolgozóik képzését sem finanszírozhatják már abból.
Kifogásolta, hogy tanév közben csökkent a szakképzési normatíva, tanulónként évi 700-800 ezerről 440 ezer forintra, ami oktatók elbocsátását, az ösztöndíjak csökkentését okozta.
Sós Tamás szerint további probléma a hároméves szakképzés általánossá tétele és a tankötelezettség korhatárának leszállítása 16 évre, az ugyanis nem esik egybe a szakképzés befejezésének idejével, így sok fiatal még a szakma megszerzése előtt az utcára kerülhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


