Egy EU-pénz elszámolása miatt indult az lejárás
Felmentették Jászladány volt polgármesterét
Makai Gabriella, a korábbi településvezető ügyvédje közölte: másodfokon is felmentette Dankó Istvánt, Jászladány volt független polgármesterét a Debreceni Törvényszék az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése kísérletének vádja alól; az ítélet jogerőre emelkedett.
2012.03.21 09:22MTIA vád szerint a jászladányi főtér 55 millió forintos, európai uniós támogatással megvalósult fejlesztésének egyik, 2,5 millió forint értékű részszámlájának a teljesítését Dankó István még polgármesterként úgy engedélyezte, hogy az abban szereplő munkálatokat a számla kiadásakor még nem végezték el. Mivel a beruházás 90 százalékos EU-támogatással valósult meg, a kifogásolt összeg 2,2 millió forint volt. Dankó István annak idején konkrétan az egyik járdaépítést igazoló számlát írta alá. A beruházást egyébként határidőre befejezték.
Tavaly októberben az első fokon eljáró Debreceni Városi Bíróság felmentette a vádlottat, mert indoklása szerint Dankó István nem tudhatta, hogy az akkor folyamatban lévő építkezés különböző szakaszai éppen hol tartanak, így azt sem, hogy a számla tartalma mire vonatkozik. A bíróság mindezt büntethetőséget kizáró okként értékelte.
A per az ügyészségi fellebbezést követően került a Debreceni Törvényszék elé, amely március 14-én hozott ítéletében helybenhagyta az első fokon hozott bírósági döntést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


