140 ezren ünnepeltek a Hősök terén
Tűzijátékkal zárult az uniós majális a fővárosban
Mintegy 140 ezer ember látogatott el csütörtökön a fővárosban, a Hősök terén rendezett uniós majálisra, amely fél kilenc után nem sokkal tűzijátékkal zárult - tájékoztatta az MTI-t a program szervezője, a Miniszterelnöki Hivatal.
2008.05.02 08:36MTISzámos hazai és határon túli város és falu küldötte hozta el települése szalagját a Hősök terére, és helyezte el a nap folyamán az ország májusfájára. A hazai települések közül - egyebek mellett - Kunhegyesről, Nyírbogdányból, Hévízről, Komlóról, Budapest több kerületéből, míg a határon túlról - más települések mellett - az ukrajnai Téglásról és Rátról, a romániai Nagykirályról érkeztek az uniós csatlakozás négyéves évfordulójának ünneplésére - olvasható a MeH közleményében.
A nap folyamán minden órában néptáncosok kíséretében az ország májusfája körül további, összesen 12 - az EU zászlajának 12 csillagát jelképező - májusfát díszítettek fel a térre látogatók. A programok reggeltől estig a tánc jegyében zajlottak, hiszen folyamatosan voltak táncbemutatók, és volt tánctanítás neves hazai oktatók és tánccsoportok részvételével. Így volt magyar, szlovák, horvát és cigány néptánc, latin táncok, valamint rock and roll is.
Délelőtt Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára is kilátogatott a Hősök terére és szalagot kötött az ország májusfájára. Az érkező kormányfőt és feleségét több tucat érdeklőd állampolgár kísérte keresztül a Hősök terén a tér közepén felállított májusfához, ahol több tucat magyar település képviselőjével együtt kötöttek szalagot az ország májusfájára. Míg a kormányfő annak szülötteként Pápa városának, valamint a Magyar Köztársaságnak, addig Dobrev Klára Budapestnek a nevét viselő szalagot helyezte fel a májusfa egyik ágára.
A tűzijáték - az Országos Meteorológiai Szolgálat által jelzett eső miatt - a tervezettnél valamivel korábban kezdődött, s így a rendezvény fél kilenc után röviddel befejeződött. A szervezők az MTI-t este arról tájékoztatták, hogy a nap folyamán a Hősök terén tartott programoknál rendbontás nem történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06