Munka, tudás, tulajdon

Lendvai: Visszaszerezni a "tartózkodó vágyakozássá" vált bizalmat

Ajtótól ajtóig vissza kell szerezni a részben elveszett, részben "tartózkodó vágyakozássá" vált bizalmat - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten, a Városligetben, pártja majálisán.

2008.05.01 16:30MTI

Horn Gyula volt miniszterelnök egészségi állapotát tudakoló kérdésre Lendvai Ildikó azt mondta, nincs jobban és nincs rosszabbul. A volt kormányfő példa arra, hogyan lehet egyszerre okos változásokat csinálni és a kisemberre figyelni közben - fűzte hozzá.

Burány Sándor,
az MSZP budapesti elnöke a másik, ezt megelőzően, a fővárosról tartott fórumon arról beszélt, hogy véleménye szerint a városházi SZDSZ-MSZP-koalícióra közvetlenül nem hat ki a kormánykoalíció felbomlása. Attól még, hogy az országos politikában máshogy gondol dolgokat a két párt, az nem jelenti azt, hogy Budapesten is máshogy kell gondolniuk - mondta.

Burány Sándor emlékeztetett arra: a fővárosi politika a két párt választási programjára és a koalíciós szerződésre épül. Ezt addig folytatjuk, amíg van remény közösen megvalósítani, addig szilárd lesz a fővárosi koalíció is - hangoztatta.

Elismerte ugyanakkor, hogy érzelmileg nyilván kihatnak a fővárosi politikusokra is "ennek az országos válópernek a különböző fejezetei", de a szakmunka, a szakpolitika nem érzelmi kérdés. Kitért arra: az MSZP meg fog birkózni azzal a kihívással, hogy 2010-ig egyedül kormányozza az országot.

Úgy látja: ennek az a feltétele, hogy a párt belül egységes legyen, annál is inkább, mert "már nincs kire mutogatni". Az MSZP fővárosi elnöke beszámolt arról, hogy idén május 9-én is szerveznek rendezvényt a kirekesztés ellen, hasonlóan, mint tavaly, hiszen azóta nem lett jobb a helyzet.

Tájékoztatása szerint a pesti alsó rakparton békenapot tartanak május 9-én, amelyen rajta kívül a miniszterelnök is beszédet mond.

Az MSZP-majális idején egyébként több, árpádsávos zászlót lobogtató fiatal is megjelent a városligeti Napozó rétre vezető úton, őket azonban a rendezők visszafordították, illetve arra kérték őket, hogy csavarják össze zászlóikat.

A Gyurcsány-beszéd alatt történt provokációt követően pedig a hátizsákkal érkezőket a rendezők és rendőrök együtt ellenőrizték szúrópróbaszerűen.

prev[2/2]
  1. 1. oldal
  2. 2. oldal

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.