Ifjúságvédelmi razziák havonta kétszer
Nincs több lógás Nyíregyházán: rendőrök keresik az iskolakerülőket
Ifjúságvédelmi razziát tartott a rendőrség az érintett szervezetek bevonásával Nyíregyházán; a február 14. és 24. közötti ellenőrzési akció során több iskolakerülő diák ellen intézkedtek.
2012.02.27 10:35MTIFedor Rita főhadnagynak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a nyírségi nagyváros MÁV- és autóbusz-pályaudvarán, azok környékén, valamint a fiatalok által gyakran látogatott bevásárlóközpontokban csaknem 100 diákot ellenőriztek.
Kiemelte: "a csellengő tanulók közül sokan nem tudtak magyarázatot adni az iskolakerülésre, vagy arra, hogy orvosi igazolással miért nem otthon lábadoznak betegségükből". A szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrök az ellenőrzés során felírták a diákok adatait és írásban tájékoztatják majd a tanulók iskoláját a történtekről.
Az ifjúságvédelmi razziát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Államigazgatási Kollégium rendvédelmi és rendészeti bizottságának állásfoglalása alapján tartották. Az akcióban a főkapitányság bűnmegelőzési osztálya és mélységi ellenőrzési alosztálya mellett részt vett a térségi kormányhivatal szociális és gyámhivatala, a fogyasztóvédelmi felügyelőség, a Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ, valamint több iskola ifjúságvédelmi felelőse is.
Fedor Rita kitért arra: az év folyamán havonta legalább két alkalommal megismétlik majd az ifjúságvédelmi ellenőrzést Nyíregyházán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


