Kirúgott rendőr jelentette fel Gergényit
Júniusban áll bíróság elé Gergényi
A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa június 30-ra tűzte ki a szolgálati visszaéléssel vádolt Gergényi Péter büntetőügyének első tárgyalását.
2008.04.30 09:30Magyar NemzetAz egykori budapesti rendőrfőkapitány ellen hat-, egy másik volt rendőri vezető ellen pedig egyrendbeli szolgálati visszaélés miatt emelt vádat a közelmúltban a Budapesti Katonai Ügyészség - írta a szerdai Magyar Nemzet.
A lap emlékeztet arra, hogy Gergényit egy állásából kirúgott rendőr, Rónyai Péter feljelentette, miután jogellenesen elbocsátották a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) akciócsoportjától, majd a munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellenére fél évig nem vették vissza.
Rónyai mellett hét másik rendőrrel is hasonló stílusban jártak el Gergényiék - jegyzi meg a lap. A Budapesti Katonai Ügyészség a nyolc rendőr ügyét összevonta. A büntető törvénykönyv szerint a szolgálati visszaélés vétsége akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető - olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


