Gyenesei csak később teheti le
Hétfőn esküt tesz öt új miniszter
A hat új miniszterből öten leteszik az esküt jövő hétfőn a parlamentben - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után.
2008.04.29 12:26MTIElmondta: a kormány házszabálytól eltéréssel szerette volna elfogadtatni az Országgyűléssel a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását, annak érdekében, hogy minél hamarabb végrehajthassák a kormányátalakítást. A kabinet javaslata az volt, hogy már jövő hétfőn legyen meg a zárószavazás, de ezt a Fidesz és a KDNP nem támogatta.
Szili Katalin tájékoztatása szerint a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosításának általános és részletes vitája jövő hétfőn, illetve kedden lesz. Az MTI számításai szerint, ha nem érkezik módosító indítvány, vagy mindegyike elutasítja a Ház, akkor május 13-án lehet zárószavazás. A házelnök emlékeztetett arra, Gyenesei István csak a törvény módosítása és annak kihirdetése után, vagyis valószínűleg 19-én teheti le a miniszteri esküt. Bajnai Gordonnak, aki az újonnan megalakuló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője lesz, nem kell esküt tennie, mivel jelenleg is miniszter.
Szűcs Erika, Szabó Pál, Szabó Imre, és Székely Tamás azért tehetik le már jövő hétfőn a miniszteri esküt, mert a jelenlegi minisztériumi szerkezetben kerülnek valakinek a helyére tárcavezetőként. Gyenesei István azonban az Önkormányzati Minisztérium vezetője lesz, amelyet Bajnai Gordon irányít addig, ameddig nem jön létre a nemzeti fejlesztési és gazdasági tárca. Molnár Károly is tehet miniszteri esküt május 5-én, hiszen a tárca nélküli poszthoz nem szükséges törvénymódosítás.
Szili Katalin az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy a jövő heti ülés napirendjének elfogadása biztosított, mert az SZDSZ támogatja azt. Hozzátette: a frakcióvezetők többsége az előzetes négyszemközti tárgyalások során azt mondta, hogy nem érdeke a parlament működőképességének megakadályozása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06