A kormányzó szocialisták új reménysége...
Bajnai Gordon nevét meg kell jegyezni!
A 40. életévét éppen betöltő Bajnai Gordon nevét érdemes megjegyezni - írta a magyar kormány átalakításával foglalkozó jegyzetében kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
2008.04.29 10:06MTIMartin Ehl, a tekintélyes cseh lap külpolitikai rovatának vezetője szerint a magyar kormányátalakítás mögött a szocialisták és a liberálisok közötti vita van, amely a reformokról folyik. A reformok terén sokkal radikálisabb liberálisok ugyan ígéretet tettek arra, hogy a kulcsfontosságú szavazásoknál támogatni fogják Gyurcsány Ferencet, de a kisebbségi kormány mindenképpen bizonytalanságot jelent.
A bizonytalanságban pedig kipróbált szakemberekre van szükség, akiknek egyike éppen Bajnai Gordon - mutatott rá a szerző. Bajnai Gordon, az új gazdasági miniszter Gyurcsány Ferenc kortársa, sikeres politikai és vállalkozói karriert tudhat maga mögött, s a hozzáférhető információk szerint nem szűrte össze a levet a kommunista rendszerrel sem - jegyezte meg Ehl. Kifejtette továbbá: "Magyarországon a politikában hatalmas hiány van tehetséges menedzserekből.
A társadalom megosztottságát két, negyvenes éveiben járó kakas jelképezi: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor, az ellenzéki Fidesz vezetője. Csakhogy mindketten már jól ismertek, elszürkültek, ki nem állhatják egymást és pártjukban nincs konkurensük.
Gyurcsány négy éve kívülről, a posztkommunisták mély válsága idején került a párt és a kormány élére, Orbán pedig a pártban minden belső ellenzékét elnyomja. Magyarország, illetve a kormányzó szocialisták új reménysége tehát Bajnai lehetne. Néhány magyar média már szinte biztosra is veszi, hogy ő lesz az utód" - jegyezte meg Ehl.
"Gyurcsány a szükséges, de rendkívül népszerűtlen reformokkal elhasználódott. A szocialisták népszerűsége 15 százalék körül mozog. Új, sikeres, eddig ismeretlen arc előtérbe kerülése kulcs lehet a sikerhez. A biztonság kedvéért tehát még egyszer: Bajnai Gordon" - zárta jegyzetét a magyar témákkal gyakran foglalkozó Martin Ehl.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


