Rákosi, Kádár - Orbán?
Egypártrendszertől féltik az amerikaiak Magyarországot
Mark Palmer, az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete attól tart, hogy Magyarország ismét egypárti uralom alá kerülhet.
2012.01.18 19:06MTIPalmert az amerikai Nemzeti Közszolgálati Rádió (NPR) Magyarországról szóló szerdai tudósításában idézte. Az egykori nagykövet, aki Washingtont a rendszerváltás idején képviselte Budapesten, hangot adott azon véleményének: ha az egykori kelet-közép-európai diktatúrák elfordulnak a demokratikus értékektől, akkor az Európai Unió és a NATO is kizárhatja őket tagállamai sorából. Véleménye szerint már nem elképzelhetetlen, hogy Magyarországot kizárják az Európai Unióból.
"Szerintem ennek van realitása. Az Európai Uniónak a demokrácia területén a legnagyobb vívmánya természetesen az volt, hogy az egykori diktatúrákat a demokratikus világ részévé tette. De ez a folyamat nem egyirányú, ha egy ország megválik demokratikus elveitől és gyakorlatától, akkor kizárják. Ugyanez érvényes a NATO-tagságra" - idézi a honlap Palmert, megjegyezve, hogy a volt diplomata a magyarországi független média helyzetének romlása miatt kezdeményezte, hogy az amerikai kormány fontolja meg a Szabad Európa Rádió magyar adásának újraindítását.
Palmer - utalva a január 2-i utcai kormányellenes megmozdulásra Magyarországon - annak a reményének adott hangot, hogy még többen hallatják hangjukat.
"Úgy gondolom, hogy végül elegük lesz ebből a magyaroknak. És még nincs késő, Orbán visszakozhat. De ezt nem fogja önként megtenni, nyomás alá kell helyezni, hogy változtasson az irányvonalán" - véli Palmer.
A konzervatív Mark Palmer egykor Ronald Reagan elnök egyik beszédírója volt, később az amerikai külügyminisztérium Szovjetunióért és Kelet-Európáért felelős államtitkár-helyetteseként dolgozott. Jelenleg több, a demokrácia támogatását felvállaló szervezet vezetőségi tagja, a washingtoni központú, független nemzetközi jogvédő szervezet, a Freedom House alelnöke.
Palmert 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a rendszerváltás érdekében 1986-1990 között, budapesti nagyköveti megbízása idején végzett tevékenysége, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése és ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


