"Olyan úton járunk, amit még nem próbáltunk ki"
Horn: új helyzetet teremt az SZDSZ kilépése
Horn Gábor szerint Magyarországon új helyzetet teremt az SZDSZ kilépése a kormánykoalícióból, hiszen a rendszerváltás óta nem volt példa kisebbségi kormányra, de mint mondta, a nyugati demokráciákban nem szokatlan ez a berendezkedés.
2008.04.25 15:27MTIHorn Gábor elmondta: át kell alakítaniuk a párt működését, mert ellenzékben egészen más lesz a felelősségük, a hátterük, az infrastruktúrájuk és a lehetőségeik. Véleménye szerint az SZDSZ-nek újra kell gondolnia szakértői hátterének feladatait, hiszen a szakértők egy része különféle minisztériumokban és államtitkárságon dolgozott. Elmondta, hogy modellezniük kell az új helyzetet, mert "olyan úton járunk, amit még nem próbáltunk ki," de úgy gondolja, hogy a tavaszi ülésszak végéig ki tudják dolgozni ezeket a technológiákat.
Hozzátette: az, hogy a pártnak nem kell részt vennie a kormányzati munkában, egyfelől nagyobb mozgásteret, másfelől kisebb felelősséget jelent számukra. Megjegyezte, hogy ugyanakkor működőképesnek látja ezt a felállást, mert ha a kormány olyan parlamenti javaslatokkal áll elő, amelyek az SZDSZ számára elfogadhatóak és az ország helyzetét is javítják, azokat támogatni tudják majd. A liberális politikus felhívta a figyelmet, hogy ők is konkrét törvényjavaslatokat akarnak a parlament elé terjeszteni.
Mint mondta, ezt már meg is tették, hiszen előálltak a szektorsemleges finanszírozásra és az otthonszülés ügyének rendezésére vonatkozó javaslataikkal. Arra a kérdésre, hogy a liberálisok érdekérvényesítő képességét növelheti-e az új helyzet, csak annyit mondott, hogy az SZDSZ, mint párt a parlamentben, ellenzékként érvényesítheti az akaratát. Arra a felvetésre, hogy a párt több megyei szervezete is a koalícióban maradás mellett érvel, azt mondta: csak néhány megyében helyezkedtek erre az álláspontra.
Hozzátette: amennyire ő látja, a szóban forgó megyékben is megoszlanak a vélemények, de összességében a párt nagy többsége úgy gondolja, hogy miután az MSZP felrúgta a koalíciós megállapodást, nincs más lehetőség, mint a kilépés.
Az ügyvivő közölte: nem akar jóslásokba bocsátkozni arról, hogy milyen arányban szavazhatják meg a koalícióból való kilépést a küldöttek, de úgy véli, hogy a döntés nagyarányú támogatottságot kap majd. A távirati iroda felvetésére elképzelhetőnek tartotta, hogy körülbelül 80-20 százalékos arányban oszlanak meg a kilépést támogatók és ellenzők voksai. Arról, hogy a döntést követően hogyan változhat az SZDSZ népszerűsége a következő két évben, azt mondta, hogy erről korai beszélni.
Megjegyezte, hogy a népszerűségi mutatókat kormánypártként és ellenzékben is lehet javítani és rontani. Véleménye szerint a szabad demokratáknak most nem ezzel kell foglalkozniuk, mert az a dolguk, hogy június 7-ig rendezzék saját problémáikat, erős és egységes pártként folytassák a munkát, mert ez lehetőséget ad egy markáns és egyértelmű liberális alternatíva felmutatására.
Az SZDSZ vasárnap Budaörsön tartja rendkívüli küldöttgyűlését, amelyen a koalícióból való kilépés kérdése és a párt alapszabályának módosítása lesz napirenden. A liberális párt vezető testületei, az ügyvivő testület és az országos tanács egyaránt azt ajánlotta az SZDSZ küldöttgyűlésének, hogy a koalíció elhagyása mellett foglaljon állást. Az SZDSZ eddig megtartott megyei választmányi ülésein - Győr-Moson-Sopron és Zala megye kivételével - a koalícióból való kilépés mellett voksolt a résztvevők többsége.
Ugyanakkor több megyében is előfordult, hogy formális határozatot nem hoztak és a küldöttek lelkiismeretére bízták a döntést. A liberális párt fővárosi választmánya pénteken vitatja meg a kérdést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


