Vak fiatalokkal foglalkozó intézménynek adták át
Szemünk világa: Braille-írásos alaptörvény
Két, vak fiatalokkal foglalkozó intézménynek adta át a január elsején hatályba lépett alaptörvény Braille-írásos változatát a Fidelitas.
2012.01.02 13:25MTIÁgh Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos elnöke hétfőn arról tájékoztatott, hogy korábban Braille-írásban nem volt elérhető az alaptörvény, az általa vezetett ifjúsági szervezet ezért úgy döntött, hogy két, vak fiatalokkal foglalkozó intézmény számára lefordíttatja és kinyomtattatja Braille-írásban.
A kezdeményezést a Fidelitas Csillagszóró elnevezésű jótékonysági akciójának keretében tették, amelyet Ágh Péter, valamint Rónaszéki Nóra és Vincze Ágnes Fidelitas-alelnökök hirdettek meg tavaly november közepén. Ennek során az ország több mint 30 szociális és gyermekvédelmi intézményébe juttatták el a felajánlásokat, az egy hónapon át tartó program folyamán csaknem tízmillió forint értékű tárgyi adomány gyűlt össze - olvasható a közleményben.
Ágh Péter tudatta: a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolájának és a Vakok Batthyány László Gyermekotthonának adták át az alaptörvény Braille-írásban készült változatát.
A Fidelitas fontos feladatának tekinti az állampolgári nevelés elősegítését - zárul a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


