Se Matolcsy, se Fellegi
MSZP: új szakember kell az IMF-delegáció élére
Az MSZP szerint új szakemberre van szükség az IMF-delegáció élén, mert csak így lehet jó alkupozícióba kerülni a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokon.
2011.12.04 14:03MTITukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP nem tartja elfogadhatónak, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter helyett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezesse a tárgyalásokat, mert ez önmagában nem hitelesíti a delegációt.
A képviselő szerint hiteles tárgyalási pozíciót csak egy új tárcavezetővel, egy hiteles gazdaság- és pénzügypolitikussal érhet el Magyarország.
A szocialista politikus közölte: az a hír, hogy nem a nemzetgazdasági miniszter vezeti a tárgyalásokat, önmagában beismerése annak, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott. Az MSZP szerint Matolcsy György gazdaságpolitikája hiteltelenné tette Magyarországot, és a miniszter felelős azért, hogy olyan adórendszer jött létre, amely a szegényektől elvesz és a gazdagokat támogatja. Tukacs István azt mondta, szokássá vált a magáncégek életébe beleavatkozni, "ötletszerűen" ki lehet vetni különadókat. Úgy vélte, bűn volt hinni abban, hogy Magyarország finanszírozni tudja magát a külföldi piacokról.
Kitért arra is, hogy Rogán Antalnak (Fidesz), a parlament gazdasági bizottsága elnökének jelenléte a delegációban "testidegen", és egyben reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások következményeként beterjesztendő esetleges törvénymódosításokat nem Rogán Antal fogja beadni egyéni indítványokként.
Kérdésre válaszolva Tukacs István elmondta, az MSZP támogatja azt a civil kezdeményezést, amely szerint el kell érni, hogy a kormány és az IMF tárgyalásain civil megfigyelők is jelen lehessenek, bár ez - mint kifejtette - nem biztos, hogy megvalósítható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06