Az MSZP elnöke a Mazsihisz vezetőivel tárgyalt
Mesterházyék megvédik a magyar zsidóságot
A Mazsihisz elnökével, Feldmájer Péterrel és a szervezet ügyvezető igazgatójával, Zoltai Gusztávval folytatott megbeszélést Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető és Steiner Pál országgyűlési képviselő.
2011.11.22 12:10MTIA megbeszélésen résztvevők megállapodtak abban, hogy - figyelemmel kísérve a jelenlegi politikai és közéleti helyzetet - félévente rendszeres találkozót tartanak, amelyen konkrét intézkedési tervet dolgoznak ki az "egyre nyilvánvalóbbá váló, a magyar zsidóságot ért sérelmek és problémák kezelésére" - olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy az MSZP ebben "felhasználja nemzetközi kapcsolatait is, és a maga eszközeivel mindent megtesz a világ közvéleményének korrekt tájékoztatása érdekében".
A közlés szerint a magyarországi történéseket értékelve az MSZP vezetője elmondta, a párt minden körülmények között kíméletlenül és kérlelhetetlenül fellép az antiszemitizmus bárminemű megnyilvánulása ellen, küzd a rasszizmus és a kisebbségeket megbélyegző politika ellen, alapvetőnek tekinti kultúrájuk védelmét, hagyományaik megőrzését, a zsidó örökség gondozását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


