A 16 éves kor
MSZP: "életveszélyes" a oktatási törvény tervezete
Az MSZP szerint "életveszélyes" a Hoffmann Rózsa államtitkár által beterjesztett oktatási törvény tervezete, mert 16 éves koruktól elengedi a gyerekeket, akiket később nem tudnak majd a munka világába vezetni.
2011.11.20 14:08MTIKunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesten sajtótájékoztatóján elmondta, hogy kirekesztő, egyes elemeiben rasszista és a "múltba forduló" a tervezet, az egyik legnagyobb baj pedig az, hogy Orbán Viktor mindezt hagyja. Úgy fogalmazott: a miniszterelnök már akkor lemondott az oktatási rendszerről, amikor megalakította a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NEFMI), és összevonta az egészségügyet.
Hoffmann Rózsa tervezete eleve rossz alapokra épül, ezért a szocialisták nem is nyújtanak be hozzá módosít javaslatot, mert már ezekkel sem lehet megjavítani - jelentette ki Kunhalmi Ágnes.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


